2009. december 23., szerda

Cloe Miller


 Név: Cloe Miller 
 Születési idő: 2006. március. 10
 Születési hely: Chicago, Illinois
 Átváltozásának ideje: 
2023. december.27 
 Család: 
Robert Miller, Daisy Miller,  húgai: Lorelai Miller, 
 Hermione Miller
 
 Története: 
 
Cloe egy átlagos 17 éves kamaszlány volt Chicagoban. Igaz szülei tehetősek voltak és hárman semmiben sem szenvedtek hiányt. Talán kicsit innen fakadt a lány önteltsége, de alapjában véve szeretett mindenkit, és szerette volna ha őt is mindenki szereti. Leginkább szeleburdisága és hirtelen természete keverte bajba. Ha másokkal összetűzésbe került, az is ebből fakadt. De aztán mindig ő volt az első is aki a békét kezdeményezte. Nagyon talpra esett volt és mindig megállta egyedül a helyét. Nagyon életvidám lány, és mindenki szerette. Családjával karácsonykor Alaszkába utaztak, hogy meglátogassák néhány rokonukat. Egy kisvárosban voltak, ahol mindössze néhány ezer ember élt. Karácsony előestéjén Cloe sétálni ment a hugaival.
A testvérei egy fatális véletlennek köszönhették életüket. Cloe cipőfűzője kikötődött és előre küldte hugait, menjenek csak ő majd követi őket nemsokára. Ez lett a veszte. A szomjúságtól elvakult vámpír nem tudott tovább várni. Berántotta Cloet egy sikátorba majd mikor szomja csillapodott, a lány testére ügyet sem vetve elment. Cloet pokolian kínozta a vámpírméreg, azt hitte már a halálán van.  A Denalik hallották és érezték meg, és egyből tudták hogy mi a helyzet. Magukhoz vették a lányt. És átalakulása után felajánlották neki a lehetőséget a csatlakozásra amit Cloe örömmel el is fogadott.  Új élete különösen tetszett neki, pláne mivel irtózott annak a gondolatától is, hogy embert kelljen ölnie. Tanyáék mutatták be a Culleneknek akikkel később nagyon szoros kapcsolatba kerül, és mindenkivel jó barátságot ápol, különösen Renesmeevel.  Cloe egyelőre még Alaszkában él, de feltett szándéka, hogy egyszer majd kideríti, hogy ki változtatta át. Eddig csak azért nem indult útnak, mert Tanyáék féltik, nem akarnak Irina után még egy nővért elveszteni. 

Kedvenc könyv: Balzac: Goriot apó, Hemingway: Öreghalász és a tenger, Flaubert: Bováryné
Kedvenc előadói: The Beatles, Edith Piaf
Hobby: 
olvasás, bulizás, utazás
Iskola: 
Franklin Gimnázium

 

Norah Kennedy

 Név: Norah Ashley Clark / Norah Kennedy 
 Születési idő: 1910. augusztus. 31
 Születési hely: 
Dallas, Texas 
 Átváltozásának ideje: 
1930. február. 1 
 Család: 
Joseph Clark, Maria Clark  testvére: Robert Clark
 
 Története: 
 
Norah 1910 nyarán született. Születésnapját mindig is utálta, mert ez volt édesanyjának halála is. Ugyanis születése után meghalt az édesanyja. Ennek ellenére édesapja és bátyja féltő gonddal nevelték. Egyszerű körülmények között éltek. Édesapja gyári munkás volt, a bátyja autószerelő. Norah is szerény visszahúzódó lány volt, bár titokban mindig is irigyelte azokat akik fényűző életet élhettek. Ő is szeretett volna gazdag és előkelő lenni. De ennek ellenére boldog volt az akkori helyzetével. A főiskola második évét kezdte meg, mikor rosszkor volt rossz helyen. A lánynak fogalma sem volt róla, hogy délen évszázadok óta vámpírok háborúznak. Ő is egy ilyen területszerzési harc áldozata lett. Útban volt, nem volt más bűne. Aki rátámadott, ott hagyta a földön heverve. Nem sikított, csak némán várta a halált, bár nem tudta, hogy az már nem fog lesújtani rá. Ha úgy hozza sors soha  többé. Emelin és Greg is csak a vér szaga és Norah gyorsuló szive miatt találtak rá. Emelinék nem gondolkodtak azonnal magukhoz vették. Emelin ezekután anyja helyett anyja lett Noráhnak. Ő tanította meg mindenre amit egy újszülött vámpírnak tudnia kell. Később pedig nagyon jóban lettek. Norah kezdetektől fogva Greget úgy tisztelte mint apját, teremtőjét. Így éltek hát tovább hármasban, és Cullenékhez hasonlóan békében. Norah megszerette új családját, és új életét is, mivel ezzel az élettel már együtt járt a fényűzés és a pénz. Emberi családjáért meghasadt volna a  szive ha képes rá, de értük már nem tudott mit tenni. Kénytelen volt új helyzetével megbarátkozni, amiben fogadott szülei nagyban a segítségére voltak.

Kedvenc könyv: Emily Bronte: Üvöltő szelek, Puskin: Anyegin, Paszternak: Dr. Zsivágó
Kedvenc előadói: Elvis Presley,Frank Sinatra
Hobby: 
motorozás, vásárlás
Iskolái: 
George Washington Középiskola, University of Dallas

Emelin Kennedy


 Név:  Emelin Rosemarie Ewans / Emelin Kennedy
 Születési idő: 1870. június. 3
 Születési hely: Glasgow, Skócia
 Átváltozásának ideje: 1900. december. 10
 Család: Edgar Ewans, Rosemarie Ewans  testvérei: Charles
 Ewans, Carrie Ewans

 
 Története: 
  Emelin egy gazdag skót családba született második gyereknek. 
 Édesapjuk sikeres üzletember volt és eléggé elkényeztette gyerekeit is. Ezért Emelin teljes elzártságban és fényűzésben élte életét, kizárólag csak gazdagokkal érintkezett. Gőgös lett, tudta, hogy nagyon szép és ezért mások is csodálják. Imádta az életet, szórakozni akart és semmi mást. Éppen ezért nem is ment férjhez. 30 évesen is még egyedül élt, mikor már húga rég három gyermekes édesanya volt. De ez egyáltalán nem zavarta, úgy gondolta, hogy ráér még a gyermekvállalással. 1900. decemberében is épp egy partin volt, mikor egy érdekes és titokzatos férfi félrehívta, hogy beszélgessenek. Emelin már nem volt teljesen józan tehát belement. A következő amire emlékezett, hogy az az éles fájdalom volt, majd pedig egy vörös hajú férfi kellemes duruzsolása váltotta fel a fájdalmát.  Onnantól kezdve Emelin gyökeresen megváltozott. Mindene lett Greg.
A régen hiú és figyelemre éhes nőből egy kedves, figyelmes nő lett. Greg nemcsak jó és óvatos vámpírt nevelt belőle,  hanem Emelin hiányos ismereteit is pótolta. 20 év együttlét után döntöttek a házasság mellett.  1930-ban költöztek Greggel Amerikában. Felfedező útra indultak, hogy fajtársaikkal találkozzanak,de csak egy texasi vámpírháború véres pusztítását találták és az egyik utcában haldokló/átváltozás alatt lévő Noráht.  Befogadták, átváltozása után pedig Noráhból és Emelinből a legjobb barátnők lettek. Denverben telepedtek le és ott próbálkoztak meg eddig sikeresen az emberekkel való együttéléssel.

Kedvenc könyv: Jane Austen: Lady Susan, Emma 
Kedvenc zene: rengeteg, az aktuális általában az amelyik korban él
 Hobby: extrém sportok (téli) autóversenyzés
Iskolái: Edinburghi katolikus leánygimnázium / később Cambridge University /Sorbonne

Greg Kennedy

Név: Greg Kennedy 
Születési idő: 1760. január.10
Születési hely: Edinburgh, Skócia
Átváltozásának ideje: 1800. május. 4
Család: Szülők: Henrik Kennedy, Viola Kennedy
 

 Történt: 
  
Greg a 18.század közepe táján jött a világra egy kisbirtokosi család egyetlen gyermekeként. Szülei mindent megadtak neki amit csak kívánt, Oxfordban végezte el tanulmányait. Szülei azt akarták, hogy
a családi birtok irányítását vegye át. De Greg nem volt nagy igényű, noha eszes volt. Jobban szeretett egyedül kóborolni vagy csendben olvasgatni. Sosem vágyott társaságra. Miután szülei megöregedtek, fiuk beváltotta a hozzá fűzött reményüket. Csak azt nem, hogy további Kennedykkel gyarapítsa a családot. Greg halálát szülei már nem érték meg, tífuszban meghaltak még a századforduló előtt.  Gregnek semmi különleges és rejtélyes nem volt az életében, egy magányos nomád vámpír szemelte már ki őt korábban társául, és egyik este elkapta a hazafelé tartó Greget. Átváltozása után a férfi elmondta Gregnek, hogy mivé vált, majd elkezdte tanídgatni. De Greg nem kért belőle, dühös volt a férfira..így még újszülött korában egy vitájuk során dühbe gurult és végzett teremtőjével. Onnantól kezdve magányosan élt, és éjszaka járt vadászni. Többnyire csak a szegények és a hajléktalanok voltak a
célpontjai. Egy teljes évszázadot töltött magányosan, fel sem berült benne, hogy változtasson életén, mikor egyik vadászata alkalmával egy másik városba tévedt, és ott a város határában egy nő sikoltozását hallotta meg, és érezte a vér szagát is. Ő volt Emelin. Greg már látta, hogy nem lehet segíteni, megkezdődött az átváltozás folyamata. Hazavitte Emelint és gondosan ápolta.
Később ő lett a lány mentora, majd pedig férje, hiszen a sok együtt töltött idő alatt, megszerették egymást. Norah csatlakozott legkésőbb a Kennedy családhoz, rá Amerikába költözésük után bukkantak, mikor Texasban jártak. Egy elharapódzott klánháború áldozata volt, akiért senki nem akarta a felelősséget vállalni. Norah csatlakozásának is már több mint 100 éve. Azóta teljes békességben élnek. Vadászni már csak ritkán járnak, mióta rájöttek egy finomabb és köztes megoldásra, donorvért használnak, azóta már az emberek közé is be tudtak illeszkedni.

Kedvenc könyv: Szinte a világirodalom összes nagy műve. (Háború és Béke, Antigoné, Lear király..)
Kedvenc zenéi: Szintén klasszikusok (Mozart, Beethoven, Liszt)
Hobby: túrázás, természetjárás
Iskolái: Edinburghi alapiskola, később magántanár foglalkozott vele, azóta Oxford University (többször is)